HTML

Kínai autófólia - befürödtem

2012.10.07. 16:37 Misi45

Már annyira érdekelt a téma, hogy úgy döntöttem, kipróbálom a dolgot.

Mivel pár helyen lejött a festék a motorházról, a kövek miatt, nem bírtam ellenállni a kísértésnek,  és megérdeklődtem mégis mennyi lenne lekarbonoztatni a kocsim motorháztetejét.
Egy Seat Leonról van szó, tehát annyira nem is nagy a felület.

Dobtam is egy hátast az áraktól, amiket a neten hirdető cégek adtak. 20 ezer körül variálódtak az ajánlatok, azt mondtam, inkább megoldom másképp: biztos van, aki a neten eladja a cuccot és majd én felrakom magamnak.

Természetesen meg is találtam, nem sok keresgélés után, bár ne tettem volna......

6 ezer forintért vettem a légcsatornásnak ígért fóliát. Hamar megérkezett postával, a tekercs még jól is nézett ki, akkor azt mondtam mennyire megérte, a sok hülye meg elmehet a fenébe, amiért triplájéárt akarták rám tukmálni az anyagot.

Hétvégén neki is láttam a feltevésnek, mondanom sem kell 5 perc próbálkozás után olyan gyűrött lett az anyag, hogy alig bírtam kisimítani!!

Emellett fogalmam sincs mi az isten volt légcsatornás ezen a fólián, mert tele lett buborékkal, utólag próbáltam kiszúrkodni, csakhogy nem mindenhonnan jött ki még így sem a buborék....
 Mérgemben letéptem az egészet a francba a kocsiról, mert elég szarul nézett ki.

Nem tanulva a hibámból, vettem még egy tekercset, mondván, majd másodjára biztosan sikerül, lehet nem melegítettem eléggé az anyagot, és még így sem kerül _olyan_ sokba...

Következő hét végén 3 óra vesződés után végre sikerült felraknom a fóliát az új technikával, most nem lett benne gyűrődés, viszont a minta eltorzult. Na itt kezdett bennem felmenni a pumpa. Próbáltam visszaszedni és még1x rámelegíteni, de nem jött ki a hullám a karbon mintából, így végül leszedtem az egészet....

Az a rohadt fólia az apró kőfelverődésekbe úgy beleragadt, hogy lejött a lakk, és néhány helyen a festék is!!

Nem akartam hinni a szememnek!! Tönkre vágta a kocsimat ez a sz*r és 12 ezer forintott fizettem érte!

Természetesen a feladónak megírtam az értékelésbe a magamét, de nem tudtam rajta behúzni a pénzemet.

Jövő héten megyek a fényezőhöz, meglátjuk mit mond rá... Nagyon remélem nem kerül majd sokba...

Szólj hozzá!

Címkék: autó tuning autófóliázás autófólia karbon fólia carbon fólia

Autófóliázás - mi is ez? mire jó??

2012.08.23. 16:31 Misi45

Úgy döntöttem, létrehozok egy blogot, megosztom gondolataim a témával kapcsolatban.

Autófóliázás.....

Egyre népszerűbb a cucc. Egyre több a matt fekete kocsi. Tegnap is mentem a Lánchídnál, a Clark Ádám téren, az alagútból egy matt fekete Porsche fordult ki. Egyből levágtam, hogy csak fóliáról lehet szó.

Elképesztő, hogy evvel a technikával mit ki nem lehet hozni a kocsiból. Régen, ha valami dekort akartál csináltatni a kocsidra le nem szedhetted többé, mert a festék bizony időtálló. Ma már, ha megunnád a fóliázott színt, azt egy mozdulattal leszedheted.


Hihetetlen, de még csak pár éve ismeretes nálunk az autófóliázás (a neve is benne van, FÓLIÁVAL végzik)
máris kifejlesztettek egy konkurens technológiát a folyékony autófóliát. Ez egy folyékony gumi, amit ráfújnak a karosszériára, majd megszilárdul, és lehúzható lesz, mint a fólia. Könnyebb a felvitel, alacsonyabb árak.

Kíváncsi vagyok, mit találnak még ki!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása